Tanulmányút a Szent László örökségének nyomában

Október 10-én a Hierotheosz Egyesület és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat “EFOP-5.2.2-17-2017-00133 – Örökség, ami összeköt – Szent László emlékezete Közép-Európában” című közös projektjének keretében Szent László örökségének nyomában tanulmányútra került sor. A tanulmányút első helyszíne a mezőkövesdi Római Katolikus Szent László templom volt, ahol a Szent László oltárképet, mennyezeti freskókat és a templom előtti Szent László szobrot tekinthettük meg. Következő helyszínünk a miskolci Fráter György Római Katolikus Gimnázium udvara volt, ahol az Árpádok Szent Fáját láthattuk. Ebéd után a hejőcsabai római katolikus templomban jártunk, és a templom kertjében található Szent László domborművet a Hierotheosz Egyesület nevében megkoszorúztuk, miközben meghallgathattuk Balla Ede gyönyörű ének előadásában a Szent László legendát. A tanulmányút ezt követő állomása Boldva volt, ahol a bencés apátság megtekintése mellett meglátogattuk a Halotti beszéd emlékét őrző múzeumot, illetve megkóstoltuk az apátság egyik jellegzetes teáját is. A nap utolsó állomása a tornaszentandrási Árpád-kori templom volt, ahol mind az idegenvezetés, mind Vascsák Andrea Szent Lászlóról és a magyar koronáról szóló előadása, mind a templom gyönyörű freskói lenyűgözték a tanulmányút résztvevőit. Köszönet Bárdos Istvánnak a szervezésben nyújtott segítségért és vezetésért!